(Fotók: Török Attila)

– Szabadidejében fest, van egy kutyája, berendezte az otthonát – úszó még egyáltalán?
– Mindezek ellenére úgy érzem, sokkal kevesebb „dolog” van az életemben, mint eddig. Az a sok verseny, a sok utazás, a rendezvények, vagyis minden más, ami miatt eddig pörgött az életem, az most nincs.

– Hiányzik?
– Igen. Már utaznék, már versenyeznék. Persze, van olyan is, ami egyáltalán nem hiányzik.

MESTER ÉS BAJNOK

Nagy József és Hosszú Katinka közös munkája már tavaly elkezdődött, aztán az elmúlt hónapokban szorosabbra fonódott, ám egyikőjük sem edzőként nevezi meg a trénert – Nagy József úgy véli, ha Hosszú edzője lenne, mindenbe beleszólna, ám korántsem ez a helyzet. „Itt van, amikor kell, és képes azt nyújtani, amit kell, amire szükségem van. Egyelőre így, ilyen keretek között dolgozunk együtt – erősítette meg Hosszú Katinka. – Ez a jelenlegi helyzetben jól is működik. Hogy mi lesz a jövőben, majd meglátjuk.”

– Például?
– A repülőterek. Néha elgondolkozom azon, hogyan is bírtam én ezt minden hétvégén?

– Azt mondta, már-már tudatosan nem pakolt ki sohasem a bőröndjéből, hogy az legyen a megszokott, ne érezze magát idegenül sehol a világban – most viszont már minden más. Hogy fogja átállítani magát mentálisan?
– Gondoltam már erre is, hiszen korábban nemigen kötődtem egy helyhez sem, nem volt kimondott otthonom, most meg már kutyánk is van…

– Nem okozhat az állat gondot a későbbiekben? Egy kutya kötöttségekkel jár.
– Nem félek attól, hogy gond lesz, hiszen a párom, Máté családja is gondozza a kutyát. Van, hogy napokra elviszik, éppen azért, hogy szokja a változást, hogy ha visszaáll a rend a sportéletben, ne hátráltasson semmiben.

– Ebben a megváltozott időszakban kicsit próbálja pótolni mindazt, ami korábban kimaradt az életéből?
– Valahogy így, de furcsa ez. Próbálok hozzászokni a kényelemhez, de nekem kényelmetlen a kényelmes. Folyton lelkiismeret-furdalásom van.

– Miért?
– Az elmúlt hetekben többször megengedtem magamnak, hogy ne menjek edzésre. Ebben az időszakban felesleges nagyon ragaszkodni minden edzéshez, mert ki tudja, milyen hosszú ideig tart ez az időszak, és amikor majd visszaállunk, akkor kell százszázalékosnak lenni. Tudatosan nem akarom százszázalékosan csinálni – viszont még nem tudom mindig élvezni a szabadságot. Egyszerűen befeszülök. Ha elmegyünk Mátéval vacsorázni a barátainkhoz, ott maradhatok beszélgetni is, hiszen nem kell rohannom sehová, de folyton vívódom, mert nem ehhez szoktam.

– Ha a végére érünk annak, amiben jelenleg élünk, képes lesz visszaállni a korábban megszokott életmódjára?
– Ebben biztos vagyok, nekem könnyebben is megy az.

– Viszont, hogy ez mikor lesz, senki sem tudja, ráadásul az olimpia kapcsán is egyre-másra érkeznek a rossz hírek.
– Én is félek, hogy nem lesz olimpia. De a hírektől függetlenül még mindig úgy gondolkozom, hogy lesz. Reménykedem. És ha nem is lenne olimpia, én még továbbra is szeretnék úszni.

– Azt már korábban nyilatkozta, hogy nem hagyja abba Tokió után.
– Ezt tartom is.

– Tudja, hogy akadnak, akik azt mondják, az olimpia elhalasztásának egyik nagy vesztese Hosszú Katinka lehet?
– Ilyeneket mondanak az emberek? Én éppen az ellenkezőjét gondolom. Szerintem azoknak, akik ott vannak a világ legjobbjai között, és itt lett volna a lehetőségük, hogy megszerezzék első olimpiai érmüket vagy éppen aranyérmüket, sokkal nehezebb.

– Ha ez Rio előtt történik, sokkal rosszabbul viselte volna?
– Széttépett volna az ideg, hiszen tűzön-vízen átmentem, hogy elérjem a céljaimat, és akkor jön egy szituáció, amellyel nem tudok mit kezdeni… Ám én már háromszoros olimpiai bajnok vagyok, így nem hiszem, hogy vesztes lennék a halasztás miatt, mert bajnok maradok – bármi is lesz a jövőben. A nagypapám, Bakos László, aki elindított az utamon, és akitől például a célok kitűzését is megtanultam, s aki ugyanolyan maximalista, mint én, szokta mondogatni: „Kata, nyugodj meg, amit te innentől elérsz, az csak bónusz.” És igaza van. Már nincs rajtam teher, már senkinek sem kell bizonyítanom, magamnak sem, mert amit szerettem volna elérni, azt már elértem. Nagypapám ismer, tudja, hogy mindig sokat vállalok, e tekintetben bátorít is, csak hozzáteszi, hogy lehet akarni, lehet küzdeni, de nem szabad elfelejteni, hogy ez már csak a ráadás. Úgyhogy én inkább csak nevetek az ilyen megjegyzéseken. Én vagyok a vesztes? Szívesen megkérdeznék néhány embert, akár sportolót is, lenne-e a helyemben.

– Mit gondol, a sportélet teljesen megváltozik?
– Sok minden átalakul, még akkor is, ha a legjobb forgatókönyvvel számolunk, és januártól beindul minden. Nehezen hiszem, hogy ugyanazok a sportolók ugyanazt fogják produkálni, mint korábban.

– Hosszú Katinka sem?
– Nagyon remélem, hogy én igen!

– Ezt miből gondolja?
– Annyit stresszeltem korábban az edzéseken, hogy nekem tényleg jót tett ez a szünet. Lazább lettem. Nem azt mondom, hogy innentől hátradőlök, és nem kell majd dolgoznom, viszont olyan sok munka, annyi kilométer és annyi tapasztalat van már bennem, hogy képes leszek hozni a szintet, amelyet korábban. Aztán majd meglátjuk, az mire lesz elég.

– El tudná viselni, hogy egy világbajnoki döntőben mondjuk „csak” nyolcadik?
– Akkor már nem hiszem, hogy csinálnám. Engem az hajt, hogy továbbra is ott legyek az élen. Imádok versenyezni. Ha csak azért úsznék, mert jólesik, nem mondanám, hogy készülök az olimpiára.